Aknatorony történet

A dorogi Kálvária-hegyen emlékműként felállított torony az 1920-as években készült, és először a VI-os akna légaknája volt, majd a VII-es akna tornyaként szolgált. Az acél szerkezetű torony az 1949–50-es években került Tokodaltáróra, és ott a XVI-os számú akna tornyaként üzemelt. 

Egy korabeli fényképen látható, hogy jóval zömökebb, mint a mögötte álló XV. számú aknatorony. Ennek oka, hogy egyrészt nem ezen keresztül történt az anyagkiszállítás (tehát nem mozgott benne csilleszállító kas), másrészt az alatta elhelyezkedő légakna nagyobb átmérőjű volt, tehát az aknatoronynak is szélesebbnek kellett lennie. Az aknatorony tervezőjéről, gyártójáról nem maradt fenn dokumentum. Valószínűleg a két világháború közötti években a bányavállalat saját maga gyártotta le, hiszen egészen 1935-ig saját központi műhelye volt, ahol különböző villamossági és vasszerkezeti berendezéseket, aknatornyokat is összeállítottak.

A dorogi Kálvária-hegy a II. világháború után gazdátlanná vált. A stációkat összetörték, a kápolna berendezéseit kirabolták – a világháborús károkat csak tovább növelte, hogy itt volt a németek egyik aknavető állása. 1948-ban a dorogi plébános, Thaller István és az egyházközségi jegyző, Salzinger Emil levélben kérte a hívőket, hogy adományaikkal segítsék a helyreállítást – eredménytelenül. A dorogi bányászkodás 200. évfordulójára a település (akkor még nem város, csak nagyközség) egy emlékmű felállítását tervezte itt. Ennek sajnos áldozatául esett a kálváriakápolna, a romos épületet felrobbantották. Ezt követően került ide a már nem működő tokodi XVI. akna tornya. A helyszínre szállításáról az újságok még fényképes beszámolót is közöltek. Az avatásra 1981 szeptemberében a Bányásznapon került sor.