Kálvária történet

A kálváriák szakrális emlékhelyek, melyek Jézus szenvedéstörténetének, keresztáldozatának stációit jelenítik meg egy magaslatra felvezető „úton”. A hegy (általában inkább domb) tetején általános gyakorlat szerint (három) kereszt, illetve kápolna szokott magasodni. De Dorogon ez másképpen alakult. A történet kezdete ugyan szokványos: a dorogi kálvária is a település legmagasabb pontjára épült, ezzel azt a bizonyos ismert hangulatot kölcsönözve a településnek – a látkép azonban nem „szokványos”, csak nekünk, dorogiaknak.

A dombtetőn a XIX. század végén már állt három fakereszt. A mai formát is tükröző teraszok, a füves lejtő és a stációk 1928-ra készültek el. A 14 klasszicizáló stációt adományokból építtették (márványtáblákkal ellátva, melyek a támogatók nevét tartalmazták), a legmagasabb pontra pedig faragott kőkereszt, valamint Mária Magdolna és Szent József kőszobra került.

Hamar, 1929-ben elkészült Gáthy Zoltán aranyokleveles építészmérnök tervei alapján itt egy neoklasszicista stílusú kápolna is, vörösmárvány oltárral. Ennek felszentelését augusztus 27-én Serédi Jusztinián hercegprímás végezte az „új kultur-népházzal” (a mai művelődési házzal) egyetemben.

A szépen gondozott területnek a második világháború végéig a falu volt a gazdája, azt követően azonban totális érdektelenségbe fulladt az építményhez való viszony. Érdeklődés csak olyan értelemben övezte, amennyire következmények nélkül kifoszthatóvá és tönkretehetővé vált. 1948-ban még egyházi kísérletet tettek rendbehozatalára, de ennek ellenére szinte teljesen az emberek martalékává és az enyészeté lett: a kápolnát kifosztották, a szobrok fejét letörték, majd az alakokat feldöntötték, a stációk üveglapjait betörték, a kerámiaképeket összetörték.

35 évig feküdt parlagon, gondozatlanul-gazdátlanul a terület, mire komolyabb változás történt. Akkor is „csak” a már romosan szédelgő kápolnát sikerült az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőséghez intézett mondvacsinált indokkal felrobbantania és elbontania a Szénbányák Vállalatnak. Ugyanakkor ezzel a „gesztussal” helyet is készítettek az 1981-ben Tokodaltáróról hozott aknatoronynak, melyet a dorogi szénmedence bányászatának 200. évfordulója alkalmából helyeztek el a Kálvária-domb tetején.

Újabb 15 évet kellett várni, amikor is 1996-ban a város vezetése a Kálvária-domb felújításáról döntött. Ennek következtében, illetve adományok és támogatások felajánlásával, nagy lakossági összefogással, valamint szakmai közreműködéssel meg is történt a sikeres rekonstrukció, sokuk közül kiemelve Árvai Ferenc szobrász-festőművész, Végh Éva képzőművész, Gonda György és Kiel Ferenc kőfaragó mesterek művészi munkáját. Az avató ünnepségen jelen volt Dr. Habsburg Ottó is családjával egyetemben, egyik legfőbb támogatóként, akinek ezen alkalomból díszpolgári címet adományozott a város.

2003-ban teljesen megszűnt a szénbányászat a térségben. A Kálvária-domb tetején magasodó aknatorony ünnepnapokon kivilágítva sok-sok sötét órára és napra emlékeztethet bennünket: Jézus Krisztus szenvedéseire, a település történetének viharos évszázadaira, a bányászat veszélyeire, vagy a „stációk” egykori elhanyagolására. Részleteiben bárhogyan is alakult, ma már Dorog legmagasabb pontján, a kálvárián rendhagyó módon forr össze a szakrális és a profán, s látható a város történelmének, hagyományainak lelki-fizikai keresztmetszete.