Dorogi séta

A Reimann-altáró, illetve bejárata az Esztergomi út mentén található. A bányabejárat kapuzata jelenleg bányászati műemlék (2013 óta), és a Reimann Bányászattörténeti Miniverzum része (2020 óta). Az altáró kihajtását 1915-ben kezdték meg. A dorogi bejárat 1917-re készült el az első, 2,5 km hosszú alagút szakasszal. Ekkor még – a rendszerváltásig – a bányavállalat második embere, Reimann Lázár után volt elnevezve. Az 1960-as évekig folyamatosan bővítették és fejlesztették, míg végül mintegy 36 km hosszúságú lett az összesen 11 bányaüzemet összekötő bányajárat-rendszer.

Az altárónak köszönhetően sikerült megoldani a vízelvezetés problémáját, és a kitermelt szenet is egyszerűbben lehetett a felszínre juttatni. Az altáróban lefektetett ún. keskenynyomtávú vasutat nemcsak a kitermelt szén kiszállítására használták, hanem ezen át jutottak el a bányászok is a munkahelyükre. Sőt, ha valami baleset vagy szerencsétlenség történt, innen közelítette meg a mentőcsille a helyszínt. A II. világháború dorogi fronteseményei elől a lakosság jelentős része itt keresett menedéket.

A Hantken Miksa utcában található kétszintes épületet Mende Valér – a Magyar Építőművészeti Szövetség Wellisch-díjjal elismert építészmérnöke – tervezte, mely 1914-15-ben készült el. Az utcafrontra sík falfelületeket tervezett, a sarkoknál és a nyílászáróknál tégladíszítést alkalmazott. A „hátsó kert” felé az épület bejáratát erdélyi stílusú vonalvezetéssel oldotta meg. Az idők folyamán azonban az épület korabeli rendeltetése megszűnt, így arculata is lassan elvesztette karakterét. Először 1984-ben a Dorogi Szénbányák Tervező Iroda által tervezett belső átalakítások készültek el, és az ún. felolvasóterembe egy födémet építettek. Majd 2004-ben Nagy Henriette belső válaszfalakat tervezett az épületbe, egy elektronikai összeszerelő üzem számára. Azonban jelenleg nincs funkciója az épületnek.

(kép forrása: Dorogi Barangolások című cikksorozat (https://dorogimedence.hu/)

A bányászat fokozatos fejlődése révén felmerült az igény új bányairodák kialakítására. Az irodaépületet olyan helyre szerették volna felépíteni, mely a bánya további központi épületeihez közel helyezkedik el. 1920-ban sikerült megvalósítani az ötletet, így Fleischl Róbert műépítész tervei alapján egy eklektikus épületet adhattak át Dorogon. A szénbányászat megszűnésekor azonban működése leállt, és az építmény feleslegessé vált. Körülbelül tíz évig gazdátlanul állt, majd a városi önkormányzat megvásárolta, és az Intézmények Házát kezdte el működtetni benne. A szerkezetet felújították, azonban a tervező ügyelt rá, hogy a homlokzaton ne végezzenek jelentős változást.

(forrás: Molnár Villő: Katalógus a megsemmisült, megrongálódott, átépített, vagy rekonstruált dorogi művészeti alkotásokról)

A Pihenő bányász című szobor a város vasútállomása előtti téren, amely az egykori bányászváros és környéke nehéz és veszélyes fizikai munkát föld alatt végző bányászainak állít emléket. Kucs Béla Munkácsy-díjas szobrászművész 1952-ben készült alkotása a szénfejtő légkalapácsra támaszkodva megpihenő vájárt ábrázolja. Az alkotást a kor divatja szerint hazai alumíniumból öntötték és csaknem 70 évig a város Rákóczi utcájában állt. A művész bronzból is elkészítette ezt az alkotását, amelyet Rákospalotán állítottak fel 1954-ben.

Az 1923-ban Szent Borbála tiszteletére létrehozott bányalelkészség templomát már a következő évben elkezdték építeni a város főépítészének, Gáthy Zoltánnak a tervei alapján. A neoromán-neoreneszánsz stílusban elkészült templomot 1931-ben Serédi Jusztinián bíboros, esztergomi érsek szentelte fel. Ez alkalomból mutatták be Bánáti Buchner Antal „Dorogi mise” című művét is. Oltárképét Mátrai Lajos szobrász készítette. Az épület a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett. Új freskóit Kákonyi Asztrik festette, napóráját Klotz József készítette. A 2000-ben kezdődő felújítások keretében eredeti állapotában állították helyre tornyát és óráját is. Dorog várossá nyilvánításának 20. évfordulóján került a templom mellé Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész alkotása, amelynek angyala emlékeztet a hajdan a szemközti téren felállított impozáns látványra: a szénoltárra.

Az emlékmű 1981-ben, Dorog fennállásának nyolcszáz-, egyben a helyi szénbányászat működésének kétszáz éves évfordulójára készült. Árvai Ferenc szobrászművész, Bakos Géza és Puchner Ferenc építészek munkája. A 60-as években felrobbantott Szénoltár helyén, egy mesterséges dombon áll. Három különböző része van, ezek: egy függőaknát szimbolizáló betonszobor, egy krómacélból készült Prométheusz és egy másik betonszobor, melyen egy emléktábla van.

Az 1939-ben, Gáthy Zoltán tervei alapján eredetileg is – négy csopor- tos - óvodaként funkcionáló, légópincével ellátott épületben működik ma a Hétszínvirág Óvoda (hrsz.: 1781). Az idők folyamán a tetőtérbe 2 csoportszobát alakítottak ki, a bejárat előtt előtetőt és oszlopsort épí- tettek, illetve a 70-80-as években bővítették hátrafelé 2 csoportszobá- val és kiszolgáló helyiségekkel.

Hajdanán az Önsegélyező és Önművelő Egyesület számára Fleischl Róbert tervei szerint épült a klasszicizmus kései darabjának számító épület az Otthon téren, amelyben – gyakorlatilag változatlan funkcióval – jelenleg a József Attila Művelődési Ház működik. A Munkásotthon alapkőletétele 1923-ban volt, és 1927 végétől már üzemelt, de mai külsejét csak 1929-es avatására nyerte el. 1935-ben készült el a színházterem, valamint Haranghy Jenő szekkói és üvegablakai. 1939-ben alakítottak ki a pincében mozitermet, melyet Gáthy Zoltán tervezett, és egészen 2005-ig működött. A II. világháború után Kultúrotthonként József Attila nevét vette föl, 1949-es államosítása után pedig a Dorogi Szénbányák tulajdona lett. A bányászat megszűnésével alapítványi, majd egy Kht. kezelésébe került. Utolsó nagy rekonstrukciója 2007-ben volt, amikor Nagy Henriette tervei alapján bővítették a hátsó lapostetős épületrészt egy tánctérként szolgáló emelettel. A főépület kívülről teljesen felújították, és liftet kapott. Színházterme 385 fő befogadására alkalmas, bálterme nagy rendezvényeknek ad helyet, alagsorában 2021 óta működik az ország egyik legmodernebb tekepályája.

A dorogi Zenepavilon 1924-ben épült meg, Gáthy Zoltán építészmérnök tervei alapján. A fából készült, kör alakú, tornyos épület a sportpálya közelében, az északi futballkapu mögött helyezkedett el. Kezdetben a sportesemények előtt, illetve a szünetekben a bányász zenekar tagjai foglalták el az építményt, és onnan szórakoztatták zenéjükkel a közönséget. A világháborúban szerkezete megrongálódott, később megcsonkított, átépített formában a sportpályán kapott helyet, ökölvívó-edzőteremként. Dorog Város Önkormányzata a millenniumi rendezvénysorozat keretében, az újjáépítés reményében rendezte meg a 2000. évi Bál a városért eseményt, így a Zenepavilon hasonmása a sportszékház mellett kapott helyet. Az idők során elkopott, elhasználódott korlátsor és padlózat felújítását követően Dorog Város Önkormányzata 2015-ben, a Zene Világnapjának ünnepségén adta át a rekonstruált építményt.

(Dorogi Lexikon)

(Dorogi Barangolások: Zenepavilon – Dorogi-medence Regionális Hírportál (dorogimedence.hu))

A jelenlegi Kossuth Lajos u. 6. szám alatt található – hajdanán lakatlan földdarabra – tervezte Mende Valér 1917-ben Schmidt Sándor bányaigazgató felkérésére és az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. hozzájárulásával a kórházat. Azonban megépítése – az I. világháború miatt – csak később valósulhatott meg, az épületet 1922-ben szentelték fel. A kórház kőfaragású kapuzata, íves házfedele mintha az erdélyi templomok méltóságát tükrözné. 1929-ben és 1934-ben is bővítették, majd 1936-tól Gáthy Zoltán tervei szerint alakították át új épületrészek hozzáépítésével. A későbbiekben a kórházi ellátás és a szakrendelés mindig is jól működött Dorogon. Az újabb kori átalakítást 2005-ben Nagy Henriette tervezte, új épületrészek (lapostető-beépítéses) kialakításával. Manapság belgyógyászati, reumatológiai és mozgásszervi rehabilitációs kórház működik az épületben. A Szent Borbála Kórház 2018-tól az esztergomi Vaszary Kolos Kórház része, és a magyar állam tulajdona.

Az eredeti épületet a Bécsi úton (akkor még Petőfi út) 1912-ben az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. saját erőből építette az 1909-ben megalakult Dorogi Bányakaszinó számára. Első tervezője ismeretlen. Gáthy Zoltánt 1923-ban hívta a bányaigazgatóság Dorogra, akinek első helyi munkája az épület többfunkciós célra történő átalakítása volt. Az áttervezés eredményeként műkő borította előcsarnok, faburkolatú és kandallós ebédlő, játékszoba, valamint empire stílusú díszterem lett kialakítva. Az épület külső és belső díszítése a szecesszió felé hajlott. A 2. világháborút követően több eltérő célra hasznosították (volt kereskedelmi központ és rendőrség is), mely átalakításokkal, később állagromlással járt.1967-től részben, 1992-től teljes egészében a városi könyvtárnak ad otthont. 2014-es teljes helyreállítása és felújítása óta közösségi térként funkcionál. Az intézmény névadója a mai Dorog arculatát is meghatározó építésze, Gáthy Zoltán lett.

A volt postakocsi-állomás, lóváltóállomás emléktáblája.
A Buda-Bécs útvonalon a török idők után létesített postaforgalmi főútvonal postakocsi- és lóváltó állomása Dorogon az 1700-as években épült a barokk templom szomszédságában, a főút mellett. Fogadója (vendéglője) is volt. A posta elköltözésével is központi épület maradt a településen, a mai Hősök terén, melyet 1987-ben bontottak le. Tábla őrzi emlékét. 

Dorognak már 1720-ban volt postamestere, Chapion György. 1723-ban 38 éves korában meggyilkolták, sírköve még ma is megtalálható a városi templom falába beleépítve. 1755-ben is volt postamestere Dorognak és már a lóváltó állomása szerepel a korabeli kalendáriumok menetrendjében. 1768 és 1785 között Zsitvay Ferenc volt a postamester, bő gyermekáldással. Az 1771-es menetrend szerint Dorogról indultak Léván keresztül a felvidéki postakocsi járatok.

1784-ben a Törökországba kinevezett angol követ utazott át Dorogon és káplánja James Dalloway részletesen beszámol az ott szerzett élményekről, úton látottakról, az emberekről, a falvakról. 1808-ban Dorogon a postakiadó Knihár Ferenc volt. 1834-ig Medveczky Ádám a postamester, róla és családjáról több feljegyzés maradt fenn. 1834-ben az új postamester Skaczel János, kinek felesége Karaschek Katalin Köhnigrätzből származott. 1896-ban Dorogot és környékét bekötötték a telegráf hálózatba.

1896-ban az Esztergom - Dorog - Budapest közötti vasút átadásával megszűnt a postakocsi járat, így a posta épület, mint nagyvendéglő működött tovább.

A Mátyás Király utcában, 1892-ben épült fel a jelenleg a magyar állam tulajdonában álló rendőrségként funkcionáló épület. Eredetileg az épületben kapott helyet a bányaigazgatói és az inspektori iroda, ahonnan a felügyeletet a környék bányáival kapcsolatban el lehetett látni. Az eredeti épület fehér ablakai és stukkós díszei a szecesszió jegyeit mutatták. Az épület eredeti funkciója már 1911-ben megváltozott, és az évtizedek során folyamatosan változott. 1911-től lett ismét bányairoda 1920-ig, majd bányatársulati használatban átmeneti lakásokat adott, később számos funkcióval töltötték ki (bölcsőde). Az épület tervezője ismeretlen. Az épület védettségének oka az, hogy kétszintességében és magasságában jól mutatja a városiasodás felé haladó településképet. 2011-ben alakították át a városi rendőrség részére. Tervezője a Planbau Kft. részéről Ambrus Balázs. A rendőrségi funkciónak megfelelő belső átalakítás történt: a lapostető beépítése magastetővel és külső hőszigetelés.

Az 1926-ban Jávorka Mihály bányagondnok és a bányatársaság tervező-osztálya felügyeletével elkészült Mária-barlang több funkciót lát el: támfal, lépcső és kegyhely egyben. Építtetője Dorog község volt, kivitelező Szente József.

Gáthy Zoltánt névtelenül is irányítója volt a Mária-barlangnak is helyet adó, de vízelvezetési célokból tervezett (korábban Villa utcaként ismert, ma Ady Endre utcáról érkező vízlefolyások felfogására) és megépített támfal építésének.

A falban elhelyezkedő kegyhelyet Morva Izidor főjegyző a családját elkerülő szerencsétlenség (merénylet) emlékére állíttatta. 1926-ban szentelték fel, végleges alakját 1928-ban nyerte el. Építésének 80. évfordulójának alkalmából 

2006-ban a támfalat és a lépcsőt az eredeti állapotnak megfelelően helyreállították, a fal elé parkolót és ahhoz kapcsolódó úthálózatot építettek. Beton és kő szerkezetű építmény, mely főként támfal, másodlagosan gyalogos közlekedési lépcső szerepet tölt be. Az építmény külső megjelenését a ciklop mészkő burkolat és a műkő balusztrádos lépcsőkorlát határozza meg. A hagyományos településkép megőrzése céljából, építészeti és helytörténeti szempontból is jelentős alkotás.

Morva Izidor márványtábláján az alábbi szöveg olvasható:
„A Szűz Anya megoltalmazott 1926. augusztus 7-én 3 órakor.”

Az 1920-as években erőteljesen fejlődő bányásztelepülés római katolikus lakosai úgy érzeték,  hogy eljött az ideje egy komolyabb kálvária felállításának. Ez érdekes fejlemény, mert a 20.  században már nem volt szokás kálváriákat létrehozni, ebben az időszakban már csak a  meglévőket gondozták a hívek. Dorog esetében talán ennek egyfajta „megkésett fejlődés” az  oka, mivel a falu még a 19. század folyamán is úgymond’ „csak egyszerű kis falu”, mint sok száz társa Magyarországon. Így a gazdasági fellendülés és ezzel együtt a településkép  fejlődése megkívánta a régi szegényes, és talán rossz állapotú kálvária megújítását. 

Dorog község képviselő-testülete 1925. április 9-én tárgyalta először a Kálvária megújításának ügyét. A „község katholikus hívei által megindított” mozgalomhoz a  képviselők „örömmel” járultak és megszavaztak 589 aranykorona hozzájárulást. 

Dorog nagy infrastrukturális fejlődésének időszakában, 1925-ben rakták le alapkövét. Tervezője – mint oly sok mindennek – Gáthy Zoltán. 1927-ben Habsburg József avatta fel a Hősök téren lévő I. világháborús emlékművel együtt. 1930-ban épült mellette, az Esztergomi úton a községi kultúrház (ma „B” épület), és Tokod irányában, a Bécsi úton a régi Egészségház, mely idővel a Városházával egybeépült. Maga a főépület volt községháza, járási hivatal, jelenleg az egész épületegyüttes Polgármesteri Hivatal. Az épületnek egy pinceszintje, magas földszintje és egy emelete van. A tetőszerkezete összetett kontyolt nyeregtető. Az épület külső megjelenése még napjainkban is nagyjából az épület eredeti állapotát tükrözi.

2019. december 1-jén, a Szent Borbála-napi misét követően ünnepélyes keretek között adták át a Reimann Bányászattörténeti Miniverzumot. Felelős építész-tervezője Jaksics László volt, akinek építészeti koncepciójában megjelent a bányászat iránti tisztelet. A Reimann maga a bányászat tisztelete. Az épület tervkoncepcióját az Univerzum–Föld–Anyag–Energia–Élet–Ember–Univerzum kör gondolata inspirálta, illetve a tér, az anyag és a lélek dimenzióinak találkozása. Színei is ezek metaforái: a fekete (antracit szürke) az anyag mélységének fénytelensége; a fehér (törtfehér) az anyagon túli világé és a fényé; a vörös (rozsdavörös) pedig az életé, az emberé, az egyetlen „biztos mulandóságé”. Az Esztergomi út 4. szám alatt található intézmény egy modern kiállítótér, mely makettekkel, interaktív eszközökkel mutatja be a térséget hajdan teljesen meghatározó ipari-gazdasági tevékenységét: a bányászatot.